Hogy nem vagy itt.
Ahol meg vagy,
kellesz is, nem is.
Ellátnak, igaz, bekötöznek,
„aranyoskám, inni kell sokat”,
s „még egy kanálnyit, életem
én bár nem mondhatom,
az maradtál nekem.
Kettéhasítva élek.
Ágyad üres. A könyveim
lehelte, papírszagú hideg
engem lapoz. Megroppannak
ágydeszkák, székkarok.
Mint őszi fa, csöndben,
magamnak hulldogálhatok.
Tegnap kutatva néztél.
Kezemhez csúsztattad kezed,
s egyszerre lobbant bennünk
elpergő parazsával
az ősemlékezet.
*
Te ott, én itt.
Te szundikálsz, én
diszkréten pusztulok.
Nem ad hangot szerelmünk.
Mint lassuló patak,
kövek közt elcsorog.
Hol van, hová lett,
ki szomjazott
rá ennyire? …
Ott én, itt te.
Uram, Uram,
de nehéz, de sok.
A címkék listája üres.